A RUST és a KREMS

Hullámsír III.

BEVEZETŐ

1944-et írunk, a Dunát is belerángatták a háborúba. A vén Duna nem tiltakozhatott az ellen, hogy több mint ezer gyilkos vízi akna rejtekhelyévé váljon. Szövetséges repülőgépek az éjszaka leple alatt dobták a Dunába a körülbelül 600-700 kilós aknákat. A GARDENING művelet során körülbelül 1000 km hosszra 1382 darab akna jutott névleg, mivel csak alig 1100 db került a Dunába, a többi mellédobás volt illetve lelőtték az aknarakó repülőgépet. (1) Szomorú tragédiák sora következett ezután. Régebbi bejegyzésemben írtam a Vojvoda Mišić nevű személyszállító gőzhajóról és sorsáról, így most folytatom a történetet és 3 sorstársa után kutatok. 3 olyan hajóval fogok foglalkozni, amelyek a második világháború alatt Medve (szlovákul Medveďov) község mellett szintén aknával találkoztak és süllyedtek el a Dunában. Összegyűjtöttem minden információt, igyekeztem összerakni a kirakós darabkáit.

Jelen bejegyzésemben a Rust és a Krems következik, majd egy másikban külön érkezik a Wotan.

A Krems a Margitsziget mellett (kép forrása)

A Morva folyó torkolatától az Ipolyig, a Dunán körülbelül 86 hajót süllyesztettek el a második világháború során! Ezek túlnyomó többségét a háború utáni évtizedekben megpróbálták kiemelni, eltávolítani a problémásabb helyekről, így ma csak néhány roncs alussza örök álmát a Duna medrében. Medvénél egy 1970-es újságcikk szerint 2 osztrák hajóroncs fekszik a Duna fenekén, a Wotan és a Krems, amelyeket közös megegyezés alapján ott is hagytak, mivel ezek nem zavarták a hajózást.(2) De elsőként jöjjön a kiemelt RUST.

RUST (DDSG)

 

1941-ben a "Duna-Program" (Donauprogramm 1941) berkein belül egy R jelzésű hajósorozat tervezését és megépítését rendelték el. Az R 1-től R 16-ig számozott sorozat hajóit a tervek alapján 1943 áprilisáig kellett volna megvalósítani, de a háborús viszonyok, a nyersanyaghiány és a csúszások miatt a háború végéig 9 darab hajó készült csak el (a háború után még 3 darab hajó). A RUST volt az R 1-es jelzésű hajó a sorozatban, testvérhajója a Ried pedig az R 2 (érdekességképpen: R 4 - DDSG LANGEGG, R 7 - DDSG KAMMEGG, R 8 - LUDWIG, R 11 - DDSG KRANZEGG stb.) Az R sorozat hajóit a Duna felső szakaszára szánták (Regensburg-tól Gönyűig).

A RUST (és a RIED is) 1942-ben készült el a korneuburgi DDSG hajógyárban. A RUST 58 méter hosszú és a váznál 7,6 méter széles (kerékívekkel együtt 17,26 méter széles) motoros oldalkerekes vontatóhajó volt. 2 darab 6 hengeres és 4 ütemű Deutz típusú dízelmotor hajtotta, amelyek egyenként 450 lóerősek voltak. (3) Fotót a hajóról nem találtam, így az alábbi képen a testvérhajóját tudom bemutatni, amely alapján elképzelhetjük, hogy miképpen is nézett ki a RUST.


301373923_5655342167844135_1026017031037155532_n.jpg

DDSG RIED - a képen jól látható a hajó 2 oldalán kinyúló rész, ahol az oldalkerekek voltak (Kép forrása)

 Az akkoriban modernnek számító motoros hajó 1944 november 9-én indult rövid és utolsó útjára. Medvénél, a Duna mellékágában (1806 fkm) aknára futott, a 16 tagú személyzetből csupán 3 ember maradt életben.

img_20240527_142357.jpg

A roncs elsüllyedési helye - Északra, fent Medve (Medveďov) község látható (maps.google.com)

img_20240527_140719.jpg

A kiemelés évében, 1965-ben (májusi árvízhelyzet) készült felvétel - Slavín látható a helyszínen (fentrol.hu)

img_20240527_140629.jpg

A RUST roncsának darabjai a parton rozsdásodnak - még körülbelül 2 évtizeden át láthatóak voltak (fentrol.hu)

1965-ben emelték ki a roncs darabjait, a Slavín nevű hajódaruval. A kiemelt részek- darabok ezután még egy- két évtizedig a parton voltak láthatóak. Néha egyesek sorsa furcsán alakul: a Slavínon szolgáló egyik nehézbúvár, aki a Rust roncsait vágta szét 1965-ben a víz alatt, 1944-ben pont a Rust-on szolgált, és azon a végzetes novemberi napon nagy szerencséjére nem volt szolgálatban. A cikkből az is kiderül, hogy a motorházat, sebességváltót és áttételszekrényt igyekeztek épségben kiemelni, mert ezeket szerették volna újra felhasználni. (4) A roncs darabjai ma már nem láthatók a Duna partján. Hogy mikor vitték el őket, arról pontos információm nincs, csupán annyit tudok, hogy a lapátkerekek 1985-ben még ott voltak.

img_20240527_125908.jpg

A felvételen a Csehszlovák "Slavín" úszódaru emeli ki a Rust egyik darabját - 1965 (5) 

KREMS (DDSG)

 
A KREMS 19 évig tartó életútja szerencsésebb volt, de a vége ugyanúgy ért véget, mint a fentebb bemutatott társáé. 1925-ben épült Budapesten, az Óbudai Hajógyárban, és ez év október elsején üzembe is helyezték (a névadó Krems városának kikötőjében avatták fel). Ez az oldalkerekes vontató gőzhajó 65 méter hosszú és a kerékívekkel együtt 15,9 méter széles volt, motorteljesítménye 750 lóerő. A maga idejében a legkorszerűbb berendezéseket kapta, biztonság és kényelem szempontjából is.
301515423_5657384274306591_3796262227645779384_n.jpg
A KREMS (forrás: Facebook/ plavidla.sk)

 A gőzöst nyolc teljesen vízzáró válaszfal osztotta kilenc rekeszre, ami nagyrészt megakadályozta volna a hajó elsüllyedését szivárgás esetén. A hajón a 22 fős legénység kényelmesen el tudott férni. Összesen 60 tonna szenet tudott tárolni; két darab, 13 méter magas kéménye behúzható kialakítású volt és a tágas parancsnoki hidat is szét lehetett szedni szükség esetén (pl. magas vízállás esetén is átférjen a hidak alatt). Testvérhajói a DDSG SUPPAN, VÁCZ, SCHONKA és a PERSENBEUG voltak. (6)

29721_1.jpg

A Krems valahol Ausztriában (Kép forrása)

1944 szeptember 14-én az 1805. folyamkilométernél futott aknára és vitt magával 11 embert a hullámsírba. 3 nappal később szinte ugyanitt újabb hajós tragédia történt, de arról majd a következő bejegyzésben.

A roncs kiemelése tervben volt, de végül nem került rá sor. Ma is ott nyugszik a Duna medrében és még alacsony vízállás esetén sem látszódik belőle részlet. A KREMS maradványainak pontos helyét egy dunai hajózási térkép is jelöli, ez alapján körülbelül 250 méterre van a Wotan roncsától.

img_20240528_111510.jpg

A google térképen jelöltem a Krems roncsának feltételezett helyét (maps.google.com)

terkeprustkrems.png

A RUST egykori és a KREMS jelenlegi, feltételezett helyzete a google térképen (maps.google.com)

 img_20240528_104252.jpg

A térkép szerint a KREMS roncsa mélyebben fekszik, ezért nem látható alacsonyabb vízállás esetén sem (7)

19602.jpg

Még egy kép a Krems-ről (kép forrása)

Források:
(1) https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/legi-haboru-magyarorszag-felett-6E95/masodik-kotet-75D7/mellekletek-7C8B/a-folyamerok-aknaelharito-osztaganak-kiertekelese-1944-decembereben-kivonatosan-7CF0/
(2) https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjSzo_1970_09/?pg=258&layout=s
(3) https://www.binnenschifferforum.de/showthread.php?60419-Kammegg-SRD-Baujahr-1943/page2
(4) https://library.hungaricana.hu/hu/view/Ahet_1965_2/?query=KREMS%20haj%C3%B3&pg=533&layout=s
(5) A HÉT - hetilap - 10. évfolyam, 49. szám, 1965.XII.05.
(6) https://www.binnenschifferforum.de/showthread.php?51682-Krems-SRD-Baujahr-1925
(7) A DUNA MAGYARORSZÁGI SZAKASZÁNAK HAJÓZÁSI TÉRKÉPE 1811.0 FKM - 1708.4 FKM (OVF 2019, Interreg - DTP)
Térképek forrása:
https://www.staremapy.sk/
https://www.google.hu/maps
https://www.fentrol.hu/hu/
Képek forrása
linkelve/ jelölve a képek alatt