BEVEZETŐ
A WOTAN motoros vontató hajó egy újabb áldozata volt a Gardening hadművelet során ledobott aknák egyikének. 1944 tavaszától megközelítőleg 1400 darab vízi aknát dobtak le a Dunába a brit Wellington és Liberator bombázók. Az úgynevezett ráhatású - a hajók által keltett mágneses, majd indukciós hatásra működő, tehát érintkezés nélküli - aknák legnagyobb része magyar folyamszakaszra került. A cél egyértelmű volt: a német hadigépezet vízi útjának bénítása, akadályozása. (1)
A Vojvoda, a Krems és a Rust hajók után következzen most a Wotan. Állítólag régebben is látszódott alacsony vízállásnál belőle egy kis rész, de jobban a 2018-as aszályos év nyarán kapta fel a média (majd 2022-ben is), ekkor jött a találgatás, hogy miféle hajó roncsa látszódik ki a vízből. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, és egyre bizonyosabb, hogy a Wotan (vagyis ami maradt belőle) mutatja meg néha magát. Friss bejegyzésemben kicsit kitérek a hajó eredetére, történetére, képeket osztok meg a hajóról valamint összehasonlítom ezeket a képeket a roncsról készült képekkel.
A WOTAN története
Ez a osztrák motoros vontató hajó 1929-ben épült Linzben, a gyártó a Climax Motorenwerke und Schiffswerft Linz A.G. volt. Jöjjön néhány számadat: gyártási száma 759, a hajó hossza 58,5 méter, szélessége 8,8 méter, maximális merülési mélysége pedig 1,10 méter volt. Motorteljesítménye összesen 800 lóerő volt, amelyet két darab hathengeres dízelmotor biztosított (2x400 Le).
A német hajós fórumon arról írnak, hogy a hajó tulajdonosa 1939-ig a Bundes-Wasserstraßenverwaltung Wien, majd ezután eladták fiktív módon elméletileg a DDSG-nek, de valójában a német Kriegsmarine-hoz került. (2) (3)
Az alábbi képen is látható "gereblyét" a hajó orra előtt a folyómeder karbantartására használták, a meder alján található felhalmozódott hordalékot, kavicsot tudták a segítségével egyengetni, gereblyézni, így biztosítva a hajóút megfelelő mélységét.
A Duna medrének karbantartására használták Linz és Bécs között, majd a háborúban, 1944-től aknamentesítésre.
1944 szeptember 17-én késő délután a hajó hegymenetben haladt, mikor is az 1805 fkm körül, a Duna bal partjától 140 méterre aknára futott és elsüllyedt. Az akna a hajó faránál robbant fel, 2 fő (más forrás szerint 4 fő) az életével fizetett, 5 fő súlyosan megsérült. Sem a KREMS, sem a WOTAN roncsainak kiemelése nem történt meg, így mindkettő hajó maradványai ott nyugszanak, egymástól 250 méterre a Duna medrében.
További képek
Egy aukciós oldalon találtam rá arra a füzetre, amelyből most belinkeltem pár képet. További képek miatt érdemes megtekinteni az oldalt is!
⬆ Oldalsó parancsnoki állás telegráffal és reflektorral (Kép forrása)
A roncs az 1805 fkm-nél
Találgatások, teóriák voltak az elmúlt években a roncs eredetéről, de végül a legvalószínűbb az, hogy a Wotan motoros vontató roncsa látszódik ki alacsonyabb vízállás esetén az 1805. folyamkilométernél.
A vízből a képek szerint a felső fedélzet látszódik ki, amelyen egykor a fából készült parancsnoki híd, és oldalt a két kis viharkabin volt, amelyekben a távíró lehetett, valamint az elgörbült, fém csövek a mentőcsónak emelőszerkezetei lehettek. Fórumon és cikkben is olvastam egy elég meggyőző érvelést erről régebben, és a következő 2 képen zöld színnel be is jelöltem ezeket. Piros, vörös színnel a saját összevetéseim jelöltem és írtam le (persze a tévedés joga mindig fennáll!) Sajnos saját, használható fotóm nincs a roncsról, mivel csak a partról tudtam fényképezni, ezért az internetről használtam fel pár képet (természetesen forrás/tulaj/alkotó megjelöléssel)
⬆ Oldalnézetből (Kép forrása / Eredeti kép: Krizsán Csaba / MTI)
*A roncs felett, kissé jobbra kilátszódik még valami, az szerintem a kormányállás (a következő képen szintén látszódik, ott jelöltem is)*
⬆ A roncs részleteit bejelöltem, persze miután összevetettem a fentebb linkelt archív képekkel - kevés a látható rész a roncsból, de sok a hasonlóság (Kép forrása/ Eredeti kép: Krizsán Csaba / MTI)
⬆ A roncs helyzete a Dunában, messze a háttérben a Vámosszabadi híd (Kép forrása/ Kép: Krizsán Csaba / MTI)
A kiálló rész tehát a hajó jobb oldala lehet, a hajótest hátsó része így a folyó közepe felé néz, orra a part felé. Véleményem szerint a kormánykerék szerkezete is ott látható a képen, a víz alatt.
Böngészgettem a fentrol.hu felvételeit is, de sajnos egyiken sem látszódik semmi érdemleges.
⬆ A roncs helyzete; körülbelül 1 km-re található egy szovjet katonai emlékmű, arról majd máskor írok (google.maps.com)
⬆ A roncs helyzete jelölve (4)
+Videó
Végezetül a YouTube-ról belinkelnék egy kiváló, drónnal készült videót (Péter Gőgh felhasználó videója):
Források:
(1) CSONKARÉTI Károly: Hadihajók a Dunán. Zrínyi kiadó, Budapest, 1980.
(2)https://www.binnenschifferforum.de/showthread.php?66429-Wotan-MSL-Bj-1929
(3) https://www.plavidla.sk/clanky/aktuality/104
(4) A DUNA MAGYARORSZÁGI SZAKASZÁNAK HAJÓZÁSI TÉRKÉPE 1811.0 FKM - 1708.4 FKM (OVF 2019, Interreg - DTP)
Térképek, műholdképek, ortofotók forrása:
maps.google.com
Képek és videók forrása:
linkelve/ jelölve a képek alatt
Kedves Olvasó! Ha bármilyen plusz információval rendelkezel a témáról, esetleg tippjeid vannak vagy korrekcióra szorulnak adatok, kérlek írj nekem hozzászólásban, vagy a megadott e-mail címre (oldalsávban megtalálod).
Köszönettel: Kx